Missed Ab Után Mennyit Kell Pihenni
Az újságírónő cikkével – mely pár nappal szabadulása után meg is született - hihetetlen port kavart. Hiába próbáltak védekezni az őt elmebetegnek titulált orvosok, egy hónappal később az intézményben kirúgták a bántalmazó ápolókat és doktorokat, javítottak az általános életkörülményeken, a külföldi "betegeket" elszállították. Bly azonban ennél is többet tett; ráirányította a figyelmet az elmegyógyintézetekre, melynek hatására általános javulás volt tapasztalható. Többek között nagyobb összeget kaptak a fenntartásukra, valamint bevezették a rendszeres és alapos ellenőrzéseket. 80 nap alatt a Föld körül Az elmegyógyintézetes riport ismertté, sőt szinte sztárrá tette Blyt, aki úgy döntött, megdönti Phileas Fogg, Verne hősének rekordját. Két évbe telt, de végül nekivágott a Föld megkerülésének. Az újságírónő egyedül, gőzhajókon és vasúton utazott, időnként pedig helyzetjelentést küldött lapjának. Erős és izgatott figyelem övezte a kísérletet, Blynak azonban akadt egy ellenfele. Egy másik fővárosi lap, a Cosmopolitan is útnak indította saját riporterét, Elizabeth Bislandet.
Elizabeth Cochran 1864-ben született Pennsylvania államban. Apja malomtulajdonos, farmer, kereskedő és postamester is volt, valamint sokat tett a városért, mely egy ideig az ő nevét viselte - Cochran's Mills, mai nevén Burrell Township. Bentlakásos iskolába járt, de ezt apja halála után, fedezet híján abba kellett hagynia 03... 150 éve született az a nő, aki a világ első oknyomozó... - Tíz nap múlva kapkodhatja a fejét a piacokon és a... - Tíz nap múlva kapkodhatja a fejét a piacokon és a boltokban A kicsi húsboltoknak nem kell zászlózniuk, a kicsi zöldségesnek viszont igen. A húsboltban minden húst származási országonként zászlózni kell, a zöldségesben csak a magyar árut - hívta fel a figyelmet a kereskedelmi portál. Telefon Csöng a telefon a bolondokházában:- - FUN24 - Telefon Csöng a telefon a bolondokházában:- Jó napot kívánok, a 13-as szobában fekvő beteggel szeretnék beszélni! - Egy pillanat, mindjárt szólok neki - mondja az ápoló. Elmegy, majd kis idő múlva visszajön: - Sajnos nem tudom adni.
Elizabeth a maga korában igazi úttörőnek számított. A Nellie Bly álnéven író hölgy olyan dolgokat tett, melyre előtte nemhogy nő, még férfi sem vállalkozott. Felvetette magát egy elmegyógyintézetbe, és megírta az ottani tragikus állapotokat, megteremtve ezzel az oknyomozó újságírás alapjait. Sőt, megdöntötte Jules Verne fikciós karakterének rekordját is. Olvasd el, ennek a csodálatos és meglepően szabad életet élő nőnek a történetét. Egy erős és tudatos nő Elizabeth Cochran 1864-ben született Pennsylvania államban. Apja malomtulajdonos, farmer, kereskedő és postamester is volt, valamint sokat tett a városért, mely egy ideig az ő nevét viselte - Cochran's Mills, mai nevén Burrell Township. Bentlakásos iskolába járt, de ezt apja halála után, fedezet híján abba kellett hagynia. A család 1880-ban Pittsburhgbe költözött, ahol álnéven írt a Pittsburgh Dispatch-be egy cikket, "What Girls Are Good" címmel. A szerkesztőt, George Maddent annyira lenyűgözte a fiatal nőből áradó szenvedély, hogy munkát ajánlott neki.
Míg a veszélyes betegeket egymáshoz kötözték, akár az állatokat. Az intézet fürdőszobája és a páciensek alvóhelye. Étel gyanánt szikkadt kenyeret és fogyasztásra alkalmatlan vizet kaptak, az ebédlő körül ráadásul hemzsegtek a patkányok. A fürdővíz jéghideg volt, amit vödörszám zúdítottak a nőkre, ami Bly szerint nem volt sokkal jobb, mintha a víz alá nyomták volna a fejét. Végül, de nem utolsósorban az engedetlenségért verés járt, amit az érzéketlen ápolók még élveztek is. Tíz nap az őrültekházában című cikkében - könyvben is kiadták - Bly részletesen beszámolt a szörnyűségekről: "Ugyan, mi kergethetne hamarabb az őrületbe, mint az ilyesfajta bánásmód? Üzenem a szakorvosoknak, akik kifogásolják a riportomat, fogjanak egy makkegészséges, épelméjű nőt, zárják be, és kényszerítsék, hogy reggel hattól este nyolcig teljesen csendben, mindenféle külső inger nélkül, egy helyben üljön, élje át a poklok poklát nap mint nap, és kapjon ehetetlen kosztot. Két hónap, és az ember teljesen elveszti az eszét. "
HU: Tíz nap a bolondokházában [2015] Teljes Film Videa~Magyarul MAFAB~HD] Tíz nap a bolondokházában (2015) Teljes Film Magyarul Videa OnlineFilmek] Tíz nap a bolondokházában (2015) Teljes Film Videa HD - dyudtyu 123MOZI~ Elore (2015) FILMEK 2015 VIDEA-ONLINE (%#$_DVDRIP_$#%) Tíz nap a bolondokházában [ {[≫ 2015 ≪}]] Teljes Filmek VIDEA™HD ONLINE > Tíz nap a bolondokházában^Teljes Film Magyarul 2015 «VIDEA! HD»? Elore ^Teljes Film Magyarul Online – MEGA Tíz nap a bolondokházában 2015 [TeljesHD] Filmek Magyarul Online Videa HD-Videa~ Tíz nap a bolondokházában Teljes Film Magyarul Mozicsillag HD 【 Tíz nap a bolondokházában 】 2015™ [Videa-HU™]~ Tíz nap a bolondokházában (2015) Online
Rögtön munkához is látott. Kis otthoni, tükör előtti gyakorlás után Bly Brown álnéven bejelentkezett egy olcsó női panzióba, ahol előbb elkezdte a többieket azzal vádolni, hogy őrültek, majd ő maga kezdett egyre inkább őrültként viselkedni. A dolog olyan jól sikerült, hogy a panzió vezetője másnap rendőrt hívott rá, és hamarosan egy bíróságon találta magát. Ezután több orvos is megvizsgálta, és mindannyian elmebetegnek találták és menthetetlennek titulálták. Még a New York Times is beszámolt a rejtélyes esetről. Néhány nappal később már egy tömött kompon találta magát, amely őrültnek ítélt nőket szállított a városhoz tartozó Roosevelt-szigeten (akkor még Blackwell-szigeten) álló elmegyógyintézetbe, a New York City Lunatic Asylumba. Az ott tapasztaltak megdöbbentették Blyt, és utána országszerte az olvasóit is. Az étel ehetetlen, a víz ihatatlanul koszos volt, a szeméttel teli intézetben patkányok rohangáltak, a fürdővíz hideg volt. 1600 betegre 16 orvos jutott, ráadásul kettő kivételével egyikük se tűnt úgy, mint akit különösebben érdekelnének a gondjukra bízott nők.
Pláne az angolul alig vagy egyáltalán nem beszélő bevándorlók, akiknek a nyelvi-kulturális akadályai iránt teljesen érzéketlenek voltak. Az ápolók lekezelően és durván viselkedtek, aki nem engedelmeskedett, megverték. A veszélyesnek ítélt betegeket kötéllel kötötték össze, másokat élősködőkkel teli, nyirkos lukakba zártak. Volt, hogy egész napokat ültették őket csendben egy padon, és semmit nem csinálhattak. Bly szerint a többi pácienssel beszélgetve világos volt, hogy nem ő az egyetlen, aki teljesen normális, de a borzalmas körülmények közepette két hónap alatt bárki megőrülne, akit az intézetbe zárnak. Bár bejutnia viszonylag könnyen sikerült, azt nem igazán találták ki, hogy kijutni hogyan is fog, miután elég tapasztalatot gyűjtött a cikkéhez. Néhány nap után megelégelte a vendégeskedést, és felhagyott a színjátékkal, hátha kiengedik, ha látják, hogy normálisan viselkedik – de ez tökéletesen hatástalannak bizonyult. Végül a lapjának kellett ügyvédet küldenie érte, hogy kihozza. Az első cikke két nappal később, 1887. október 9-én jelent meg a New York Worldben, és rögtön elég nagyot robbant, a folytatásaival együtt az egész országban óriási érdeklődés övezte, és szép nagy botrány kerekedett az ügyből.
#angolul. #720p. #online magyarul. #blu ray. #teljes film. #magyar felirat. #1080p. #letöltés. #magyar szinkron. #filmek. #teljes mese. #letöltés ingyen. #indavideo. #dvdrip. #filmnézés
néz Tíz nap a bolondokházában 2015 ((HD)) Teljes Film Videa (IndaVideo) Ma 2015[MOZI]™ Tíz nap a bolondokházában" TELJES FILM VIDEA HD (INDAVIDEO Videa-4k]~ (10 Days in a Madhouse) Tíz nap a bolondokházában Teljes film online és letöltés 2015 Videa-HD]!