Missed Ab Után Mennyit Kell Pihenni
Folytatódik a cikksorozat, amit elkezdtem és lektorommal, Párommal együtt, hónapról hónapra lépve, elmondunk Neked. Minden szó, amit leírok, vállalható általam, hisz magam így élek. Nem vagyok hiteles, hacsak a számat jártatom s közben nem teszem, mert akkor olyanná válok, mint a pap, bort iszik és vizet prédikál. Ezt nem szeretném. Nézzük csak sorban a szokásokat, amelyek elsajátításával, naponta való megélésével, egészségesebbé, kerekebbé tehetjük földi életünket. 1 óra séta 2 liter víz 3 csésze tea 4 szín az asztalra 5 perc meditáció 6 perc meditációs zene hallgatása 7 perc nevetés 8 óra alvás Most jöhet a 9 oldal olvasás Mikor megszülettem szeptemberben, már azzal a céllal születtem, hogy olvassak. Mondom ezt most, meglett, bölcs fejjel, mert hiszem, hogy így születtem, ráadásul farfekvéssel. Édesanyám szerint, már akkor nem engedtem, hogy a világ bekebelezzen, rám erőltessen bármit, ami nem helyes. MI a helyes és mi a nem helyes cselekedet, gondolat, szó, tett….? Honnan is tanulhatná meg az ember gyermeke, ha nem a szüleitől, tanítóitól –szándékosan nem tanárt írok-és könyvekből.
Példány állapota: jó Kiadás éve: 2005 ISBN: 9639333204 Nyelv: magyar Oldalak száma: 213 Fülszöveg "Biztos, hogy ez az ÉN gyermekem? " Előbb-utóbb minden szülő fölteszi magának ezt a kérdést. Mikor már azt gondolnánk, hogy ismerjük és kezelni tudjuk gyermekünket, akkor ér a legnagyobb meglepetés! Miért nem úgy viselkedik, ahogy elvárjuk tőle? Miért különbözik ennyire a testvérétől? Ha jó szülők akarunk lenni, meg kell értenünk és tiszteletben kell tartanunk azt a tényt, hogy minden gyermek önálló egyéniség. Erre azonban csak akkor leszünk képesek, ha megismerkedünk a négy alapvető személyiségtípus jellemző tulajdonságaival. Ezek valamelyikébe ugyanis minden ember – akár felnőtt, akár gyermek – beletartozik. Florence Littauer könyve komplett útmutató. Megtalálható benne minden, amire szükségünk lehet a gyermekneveléshez: a személyiségtípusok részletes jellemzése a hozzájuk tartozó tesztekkel együtt, minden lehetséges szülő-gyermek kombináció bemtuatása a hétköznapi életből merített példák segítségével, összefoglaló táblázatok, szómagyarázatok és még számtalan egyéb, … Tovább
240 oldal・kemény kötés・jó állapotú antikvár könyv További részletek Részletek 240 oldal Kötés: kemény kötés jó állapotú antikvár könyv Szállító: Diófa Antikvárium Kft. Enyhén megferdült könyvtest; kopottas Beszállítói készleten 35 pont 6 - 8 munkanap Ingyenes átvétel Bookline boltokban Hadas Miklós Tedd kosárba mindkettőt egy gombnyomással! A kettő együtt: antikvár idegen 5 - 10 munkanap antikvár
Ezek valamelyikébe ugyanis minden ember - akár felnőtt, akár gyermek - beletartozik. Florence Littauer könyve komplett útmutató. Megtalálható benne minden, amire szükségünk lehet a gyermekneveléshez: a személyiségtípusok részletes jellemzése a hozzájuk tartozó tesztekkel együtt, minden lehetséges szülő-gyermek kombináció bemtuatása a hétköznapi életből merített példák segítségével, összefoglaló táblázatok, szómagyarázatok és még számtalan egyéb,... Tovább Tartalom Bevezetés: "Mi baja van ennek a gyereknek" 7 A személyiségtípusok áttekintése Személyiségtípusok: Mi a személyiség? 13 Szülők és gyermekeik személyiségtípusa: Melyik személyiségtípusba tartozom? 27 Hangolás. Együttélés egy személyiséggel A vidám szangvinikus jellemrajza 47 A szangvinikus gyermek nevelése 61 Az uralkodó kolerikus jellemrajza 83 A kolerikus gyermek nevelése 97 A pedáns melankolikus jellemrajza 115 A melankolikus gyermek nevelése 127 A kedélyes flegmatikus jellemrajza 151 A flegmatikus gyermek nevelése 161 Élvezzük a színes családi palettát!
Ahogy te eszel, ez az összevissza csipkedés, teljesen felborítja a rendet. Nézd csak meg, mit műveltél! Ez a sok csupaszon meredező kocsány mindenfelé! Így elrondítod a látványt. Körbepillantottam a világtól elzárt teraszon, de Sehol nem láttam lesben álló bírákat, akik alig várják, hogy ítéletet mondhassanak az e]rondított látvány felett. – Na és, kit érdekel? – szaladt ki a számon, mert még nem tudtam, hogy Frednek ilyet nem lehet mondani. Szegény párom elvörösödött, és lemondóan sóhajtott. – Engem, és ez éppen elég. Fred számára minden apróság fontossággal bírt, én pedig megjelentem az életében, hogy teljesen felborítsam a rendet. Ő persze készségesen a segítségemre sietett, én viszont ahelyett, hogy értékeltem volna az életbölcsességeit, megkíséreltem keresztülhúzni a számítását, és ravaszul inkább őt az én képemre formálni. Fred éveken át próbálgatta kikalapálni a hibáimat, én meg az ő fogyatékosságait igyekeztem rendbe hozni, de mindkettőnk fáradozása hiábavalónak bizonyult. Azután a kezembe került Tim LaHaye Féken tartott vérmérséklet című könyve, amely ráébresztett, mit is műveltünk mi ketten.
Ez azt jelenti, hogy egy szangvinikus-flegmatikus fanyar, skót humora teljesen jól együtt tud működni a szangvinikus-kolerikus szókimondásával, s a közös pont – megfelelő önismereti munka révén – képes együttműködni, akár még barátok is lehetnek. Annak ellenére, hogy alapesetben a kolerikusok és a flegmatikusok nem igazán jó barátjai egymásnak… A 4 alapvető habitus, illetve a 12 kombináció átmeneteinek ismerete megadja azt a fajta szabadságot, hogy tudatosan értelmezni tudjuk a személyiségünk külső rétegét anélkül, hogy a mögöttes okokkal érdemben foglalkoznánk… A négy vérmérsékleti típus tulajdonságainak megjegyzéséhez érdemes az alapokat is tudni és használni Személyes tapasztalatom A négy vérmérsékleti típus hatásainak tudatosítása egy igen egyszerű megközelítést jelent az emberi psziché megértéséhez. Az alapvető reakciók ismeretében könnyedén tudunk alkalmas hozzáállást kialakítani akkor is, ha valaki épp túltolja valamelyik reagálási típust, s ami pont nem támogatja a haladást. A baj akkor van, amikor ezen reakcióinkat elkezdjük állandónak és megmásíthatatlannak kezelni.
[…] Illetve ebben a könyvben az is benne van, hogy a különböző személyiségtípusok gyengéire ajánl egy-két "megoldást", úgymond kezelési tanácsot önmagunk számára, és ebből lehet szemezgetni, hogy ha valaki magára ismer bizonyos gyengékről, elolvashatja hogyan is kéne kezelnie azt. Én úgy töltöttem ki a tesztet, hogy fogtam egy darab papírt, és mindent kiirogattam, ikszelgettem, aztán miután ezzel megvoltam, rákerestem a neten, és természetesen fent vannak a tesztek, és egy gombnyomás a kiértékelés, ehh, mindegy […] >! 276 oldal · ISBN: 9630456435 Most olvassa 3 Várólistára tette 26 Kívánságlistára tette 23 Kölcsönkérné 4 Kiemelt értékelések Lang_Tünde I P >! 2020. május 11., 17:34 Szórakoztató és hasznos könyv, sokat derültem rajta, ha nem említette volna annyiszor a szerző, hogy ő népszerű szangvinikus, akkor is elárulná a stílusa. Littauer vicces példákon keresztül mutatja be a vérmérsékleti típusokat. Ha megismerjük az egyes típusok jellemző tulajdonságait, megértőbbek leszünk azok képviselőivel és reális elvárásokat támasztunk velük szemben, segíthetünk gyengeségeiket a javukra fordítani.